Évekkel ezelőtt, egy álmosító vasárnapon vizsgákra készülve pihenésképpen bekapcsoltam a TV-t, és az egyik adón egy ír nagyváros közösségi kertjét mutatták be éppen.
Soha nem hallottam erről a rendszerről, de annyira megtetszett ez a nagyváros közepén létesített, több tucatnyi, hobbi biokert és a köré szerveződött lelkes kis közösség, hogy fájó hiányérzetem támadt a nem létező vidéki romantika fílingre.
Attól kezdve valahogy mindig beleütköztem az ilyenfajta híradásokba, és azt tapasztaltam, hogy a világ számtalan országában mondtak nemet a jobbára értelmiségi, fiatalabb korosztályba tartozó csoportok az elgépiesedett, kiüresedő, dekadens nagyvárosra, és találtak – és nyertek! - egy kis egérutat a fizikai és mentális egészséget is óvó kiskert rendszerekbe. Oda, ahova egy fárasztó munkanap után kimerülten jólesik betérni, kapálgatni keveset, locsolgatni, anyai-atyai büszkeséggel figyelni a napról-napra cseperedő palántákat, megosztani a praktikákat a parcella szomszéddal, meghányni-vetni a világ dolgait a többiekkel, a közösség érdekében pluszmunkát végezni- majd onnan lelkileg feltöltődve hazatérni és ezerrel a családra koncentrálni. A zöldség-gyümölcs termés már csak hab a tortán, mert nem egészen ez a lényeg, bár kétségtelenül vonzó hab a saját.
A Lecsós Kert megalakulása után szinte egyértelmű volt, hogy a KÉK nem hagyja magára a pesti kiskertre vágyókat sem, és lám, májusban a Corvin-sétány végén, a Pál utcai fiúk Grund-jának tőszomszédságában megalakult a Leonardo Kert, a maga - megközelítőleg - 80 parcellájával.
A parcellák bérlésére való jelentkezés a befogadóképesség sokszorosa volt, így a leendő bérlőket sorsolás útján, nyilvánosan választották ki. Lett várakozók listája, és pót-várakozók listája is, ami bizonyítja a fokozott érdeklődést, és a további közösségi kertek kialakítására való igényt.
Két hete nagyüzemben működik a Leonardo Kert, mindannyian ültetünk, kapálunk, gyomlálunk, és eljutottunk arra a pontra, ahol a sokféle tudású, különböző életmódot élő, sokfajta nézetet képviselő, különböző korosztályból kikerülő, többségében aszfalton szocializálódott, amatőr kertész elmozdul egy valódi közösség kialakulásának irányába, amelyben a különbségekből adódó, nyilvánvaló örök viták mellett is felmutatható a kollektív érdeklődésből fakadó egyetértés néhány sarokköve.
Az igazi közösség lényege pedig az, hogy a nézetkülönbségek ellenére is legyenek olyan közös pontok, olyan közös értékek, amelyek a kósza sokaságból valódi közösséget teremtenek. Nálunk vannak.
Természetesen vannak és lesznek olyanok, akik lemorzsolódnak, talán azért, mert bennük több volt a nosztalgia a gyermekkorban a nagymama kertjéből a reggeli parasztkolbász mellé kihúzott friss újhagyma íze után, és kevésbé vágytak az ásásra, kapálásra, locsolásra, de mi, akik maradunk, szerencsésnek érezzük magunkat, és köszönjük a lehetőséget a KÉK-nek és az összes segítőnknek, akik bátorítják első, tétova lépteinket!
Ez a blog a miénk, Leonardo kertészeié, de örülünk annak, ha mások is olvassák, jó hírét viszik, és büszkék lennénk arra is, ha a Leonardo Kert mintául szolgálhatna a jövőben kialakuló közösségi kertek számára is.
(Sári Edina)
(fotó: Kővári Edina)
