... avagy jövőre mit csinálok másképp
1. fejezet
Mivel a szezon elején már írtam a blogba, (b)logikus volt, hogy így az első év(szak) vége felé ismét jelentkezzek, megvonva az időszak mérlegét.
Ha valaki még emlékszik az egyik első bejelentkezésemre… annak piszok jó a memóriája, vagy sűrűn olvas régi blogbejegyzéseket. Azok kedvéért, akiknek e jeles esemény mégis kihullott volna az elméjéből, azt ecsetelgettem, hogy milyen ravasz vagyok, mert viszonylag egzotikus növényzettel ültettem tele a kertem. Ezután, ha valamelyik mégsem válna be, rá lehet fogni az eltérő éghajlatra, egyéb körülményekre. Az édeshagyma például tipikusan egy ilyen növény volt. Tessék? Milyen lábnyomok? 40-es férficipő?? Khmm… Na, jó, bevallom, annyira koncentráltam a paradicsomok felkötésére, hogy speciel az édeshagymákat, úgy, ahogy voltak kitapostam. 
Szegény hagymáknak egyébként is rossz sorsa volt nálam, mivel pár héttel korábban az állomány nagy része a gondos gyomlálásnak esett áldozatául. Már a sor felénél tartottam, amikor rájöttem, hogy az a sok egymásra hasonlító csenevész izé, aminek a végén kis fehér gömböcke van, az jó eséllyel nem fűszál, hanem az épp kikelő-félben lévő hagymácskák szára. A mesterséges lélegeztetésnek, visszagyömöszölésnek, egyéb újraélesztési kísérleteknek makacsul ellenálltak. Az az egy-két túlélő, amelyik még mindig ott senyved a bébikertemben, valószínűleg kérni fogja az anyakönyveztetésük módosítását: nem édeshagyma lesz a nevük, hanem „Örülünk, ha békén hagy ma!”
2. fejezet
A következő pont az elrendezés kérdése. Ezen belül egyrészt figyelni kell a növények sűrűségére, másrészt az egymás mellettiségére, harmadrészt pedig a szélsőséges időjárás szeszélyeire.
Nekem szerencsém volt, mivel a neten rendelt növényekhez kapott leírásban rögzítve voltak az ajánlott ültetési távolságok. Más kérdés, hogy például a mángold esetében nem tartottam be ezeket, mondván minek ültessem szét 20-25 cm-re, mikor az olyan kis spenótszerű izé. Akkor lepődtem meg, amikor lapulevél nagyságúra megnőttek, olyan sűrűn egymásra, hogy ha nem lett volna színes a száruk, ki sem tudtam volna bogozni, melyik levél hová tartozik. Jobban utána nézve megállapítottam, hogy a spenótszerűség a felhasználásra vonatkozik, nem a méretre. Ennyit az értő olvasásról, meg a diplomáról. Szóval, ha van tapasztalatunk vagy ajánlásunk az ültetési távolságok tekintetében, a korrekt fejlődés érdekében érdemes azt figyelembe venni.
A távolság mellett jó, ha a növények elérhetőségét is figyeljük. A 7 négyzetméter kicsinek tűnhet, de – tapasztalatból tudom – nagyon kényelmetlen, bár kétségkívül látványos az a fajta tornagyakorlat, amikor a félig telt locsolókannával nyújtózkodva a bébikert széléről próbáljuk vízhez juttatni a középen szomjazó növénykéinket.
Az „összeültetésről” nekem csak korlátozott tapasztalataim vannak. Arra viszont rájöttem, hogy a mángold nem csak optikai tuningot jelent a paradicsom két oldalán, hanem még a széltől, naptól is védi. Legalábbis addig, míg túl nem növi.
Annak eleinte örültem, hogy olyan helyen van a kertem, ahol jól éri a nap. Tartós hőségriadós időjárás esetén azonban az előny könnyen hátrányba fordulhat, a paradicsomok például nagyon igényelték (volna) a sűrű öntözést. Hozzáteszem, nem csak nálam voltak tikkadtak, eléggé betűz a nap a kertbe, így megfontolandó, hogy a bambusz helyett ne ültessünk-e inkább kaktuszt.
(Angyal Szabolcs)
